A mai napon a komáromi extrémsportoló Zichó Viktor tartott előadást közel 180 komáromi diáknak. A rendezvényen részt vett Dr. Molnár Attila polgármester, valamint Hajnal Dóra önkormányzati képviselő is, akik köszöntötték a jelenlévő diákokat.
A köszöntők után került sor a „Mit jelent számodra a fenntarthatóság és a környezetvédelem?” Című ötletpályázat eredményhirdetésére is. Közel 80 pályázat érkezett és nagyszerű munkákat kaptunk
A verseny két kategóriában zajlott, az alsósoktól rajzokat/plakátokat és verset, míg a felsősöktől és középiskolásoktól videókat és hulladékokból készült szobrokat vártunk.
A beérkezett pályamunkákat egy 4 tagú zsűri értékelte. A zsűri tagjai:
- Havran Tóth Bernadett környezetvédelmi referens,
- Szecsődi György madárász,
- Janka Ferenc a Szöcske Egyesület elnöke,
- dr. Kovács Péter a KÖSZ alapítótagja.
A pontszámok alapján az alábbi eredmények születtek:
Alsós kategória:
- Helyezett: Grünwald Panna Koppánymonostori Ált. Isk. 4.o
- Helyezett: Szlukovényi Zsombor Koppánymonostori Ált. Isk. 2.o
- Helyezett: Mandel Marcell Petőfi Sándor Ált. Isk. 3.a
Különdíj: Koppánymonostori Általános Iskola 3. osztálya Puzzle Montázs-os képe
Felsős Kategória:
- Helyezett: Kósa Lőrinc, Rauch Benedek, Szalai Balázs Koppánymonostori Ált Isk. 7. o „Mentsük meg a Földet!”
- Helyezett: Szittya Kíra, Szilágyi Áron, Bánszegi Melódy, Jakubács Dániel Bozsik József Ált. Isk. 8.a.: „Szelektív Hulladékgyűjtés Program Bozsik”
- Helyezett: Szabó Nóra, Borbély Ágnes és Trestyánszki Regina 12.c. Jókai Mór Gimnázium: „Mit jelent számomra a környezetvédelem?”
A 3. helyezettek Jókai Mozis jegyet, a 2. helyezettek fenntartható ajándékcsomagot, az 1. helyezettek pedig két fenntarthatósággal környezetvédelemmel kapcsolatos könyveket nyertek. Az alsósok a „Bolygóvigyázok kézikönyv”-ét, míg a nagyok „A fák titkos élete” című könyveket nyerték meg.
A díjátadó után Viktor előadása első részében a pakisztáni expedícióján keresztül mutatta be a klímaváltozás és a túlfogyasztás okozta problémákat. Ugyanis találkozott árvíz sújtotta sivatagi területekkel vagy éppen olvadó gleccserekkel.
Az előadás második felében, egy workshop keretében pedig közel 30 diákkal számolták ki közösen a CO2 kibocsátását vagy éppen energia felhasználását az általunk használt mindennapi tárgyaknak vagy éppen közlekedési eszközöknek.
Bízunk benne, hogy a diákok számára hasznos és figyelem felhívó volt Viktor előadása.
Köszönjük a képeket Tóth Anikónak és Városmarketing munkatársainak.





