Szemétszedések

Az Egyesület elnevezéséből fakadóan a fő hangsúlyt a kezdetekben szemétszedésekre helyezzük. 3 év alatt több, mint 50 db szemétszedő akciót szerveztünk. Szemétszedéseink döntő többsége közösségi akció volt, amelyeken akár 80 fő is részt vett. Emellett szerveztünk már vállalatok számára is szemétszedő akciót, mint például az SK ON Hungary vagy az I. Fenntarthatósági Iskolai Kupában több mint 300 diákkal szedtünk szemetet Komárom szerte.

KÖSZ szemétszedés projekt

Hiszünk benne, hogy a szemétszedésekre lehet úgy tekinteni, mint egy szabadidős tevékenység, amely mozgásnak sem utolsó, ahol baráti társaságok, családok együtt beszélgetve, mozogva, jól érezve magukat tesznek a tiszta környezetért.

Az akcióinkkal arra szeretnénk felhívni a lakosok figyelmét, hogy minimális energiabefektetéssel is hozzá tudunk járulni, hogy egy tiszta környezetben éljünk. Hiszen, ha mindenki összeszedi az útjába kerülő hulladékot, akkor máris jelentős eredményeket tudunk elérni.

Tevékenységünk Komáromból indult, de célunk, hogy minél több helyre eljussunk az országban vagy éppen a Kárpát-medencében.