KÖSZ ÖKO Tábor

ÖKO Tábor

Egyesületünk hitvallása, hogy a fenntarthatóság és a környezetvédelem fontosságát, a legkisebbeknek is meg kell ismernie! Nagy Örömmel tettünk hát eleget, a Fenyves Táborban megrendezésre került ÖKO Tábor felkérésének.

Az előző hét folyamán az ÖKO Tábor keretei között, játékos formában, ámde lényeges és fontos dolgokról beszélve tartottuk meg foglalkozásunkat a táborozó gyerekeknek.

Liszkai Boglárka Egyesületünk egyik oszlopos tagja, izgalmas előadást tartott a gyerekeknek a Dunáról.

Az előadást követően a gyerekeket két csapatba osztottuk. Az egyik gyerekcsapat a fenntarthatósági társasjátékunkkal játszva szerezhetett ismereteket a környezetvédelemmel és a fentarthatósággal kapcsolatban.

A másik gyerekcsapat pedig az egyesületi hőprésekkel dolgozhatott. A gyerekek saját szemükkel láthatták azt, hogy a feldolgozott műanyagnak, hogyan adhatunk új életet, abból hogyan készíthetünk hasznos tárgyakat. Saját kezűleg készítethettek maguknak vonalzókat és könyvjelzőket.

Nagyon hálásak vagyunk a meghívásért! Örülünk, hogy a gyerekek is maradandó élményekkel gazdagodtak!

Facebook

Aktuális cikkek

V-Box ládák Komáromban!

V-Box ládák Komáromban!

A hétvégén összesen 6 db csikkszavazó ládát helyzetünk ki azokra a helyekre, ahol az elmúlt években saját magunk tapasztaltuk, hogy visszatérő problémát jelentenek az eldobott csikkek.

Tovább olvasom »
V-Box ládák Komáromban!

V-Box ládák Komáromban!

A hétvégén összesen 6 db csikkszavazó ládát helyzetünk ki azokra a helyekre, ahol az elmúlt években saját magunk tapasztaltuk, hogy visszatérő problémát jelentenek az eldobott csikkek.

Tovább olvasom »
CsikkZero II.

CsikkZero II.

A hétvégén a Bethlen Gábor Alapakezelő Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával folytatódott a CsikkZero elnevezésű projektünk.

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.