Workshop / Csapatépítő

A szemétszedések mellett 2023 óta már célzottan foglalkozunk a szemléletformálással, ami mára fő tevékenységünk egyike lett. Ezt a 2025-ben az egyesület tagjai által jóváhagyott stratégiánkban rögzítettük, így a szemléletformálás egy megkülönböztetett szerepet tölt, illetve fog betölteni a KÖSZ tevékenységében.

Ezt a pillért azért hívtuk életre, hogy edukatív és interaktív módon bemutassuk a hulladékok környezeti hatásait, azok megdöbbentő számait, illetve a módot, hogy miképp vehet részt a környezetvédelemben bárki nemtől és kortól függetlenül.

Míg a gyermekekhez könnyen el tudunk jutni óvodai és iskolai, illetve egyéb városi rendezvényeken keresztül, a felnőtt célközönséget sokszor a gyermekeken keresztül értük el, amit szeretnénk megfordítani.

Szeretnénk célzottan felnőtteknek szóló foglalkozásokat csapatépítőket, kvízesteket szervezni, ami értékteremtő foglalkozás csapatépítő alkalmakon, vagy egyéb jégtörő programoknak.

Kinek lehet jó?

  • Pedagógusoknak: Az óvodás és iskolás korosztály a legfogékonyabb az új ismeretekre, így kifejezetten fontos, hogy a velük foglalkozó pedagógusok környezetvédelmi ismeretek naprakészek legyenek.
  • Vállalatoknak: Csapatépítő alkalmakon ritka az ehhez hasonló hozzáadott értékkel rendelkező foglalkozás
  • Baráti társaságoknak: Egy igazán különleges élmény lehet, ami sok új témát megnyit frissebb baráti társaságoknak, vagy a jól összeszokott régi barátságok próbáltathatják meg tudásukat.

Hisszük, hogy ha jó munkát végzünk a szemléletformálással, a jövőben már nem lesz szükség több szemétszedésre. Ehhez viszont még hátra van rengeteg munka, beszélgetés és közös gondolkodás.

Ajánlatkérés - Csapatépítő

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.